Kiskunlacháza

Önkormányzat, Hivatal

Intézmény, szervezet

Kultúra, szórakozás

Ma: 9
E hónapban: 304
Összesen: 383921


Utcanév változásról szóló tájékoztató Nyomtatás E-mail
2018. October 12.
Tisztelt utcanév változásban éritett, kiskunlacházi lakosok!

A központi címregiszterről és a címkezelésről szóló 345/2014. (XII.23.) Korm. rendelet meghatározza azon ingatlanok körét, amelyeknek címmel kell rendelkezniük, másrészt meghatározza a címképzés folyamatát, valamint a már bejegyzett címek módosításának és törlésének szabályait.

A Kormány címképzésért felelős szervként az ingatlan fekvése szerint illetékes települési önkormányzat jegyzőjét jelölte ki.

Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a 37/2015. (III.02.) számú határozatával öt utca átnevezéséről döntött.
Az érintett utcák:
Asztalos János utca -Puhi József utcára,
Erdei Ferenc utca – Volly István utcára,
Károlyi Mihály utca – dr. Limbek Ferenc utcára,
Mező Imre utca – Kiskun Farkas László utcára és az
Úttörő utca – Könyves Tóth Kálmán utcára változott.

Az ezen utcákban lakó személyeknek a Polgármesteri Hivataltól kapott levél alapján le kell cserélniük a lakcímkártyájukat, ha van, a gépjárműveik forgalmi engedélyét, vállalkozások esetén - ha a vállalkozás székhelyét érinti a változás -, a vállalkozói igazolványukat. Ezen ügyintézések illetékmentesek.
Az érintetteknek továbbá minden közüzemi szolgáltató felé be kell jelenteni címváltozásukat, ez nem automatikusan történik.
Aki a Magyar Államkincstártól, vagy a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságtól bármilyen ellátásban részesül, ezen szervek felé is jelezni kell a címváltozást.
Részletesebb tájékoztatást a teendőkről az érintett utcákban lakók külön levélben kapják meg.

      
Soós Zsoltné
           Jegyző